Közösségfejlesztés

Témanapok, tehetséggondozás – a fiatalok hasznos szabadidőtöltését segíti a Sziront’Art Közhasznú Egyesület KulTuri elnevezésű programja.

Tavasszal a besnyői iskola 60 diákja és 30 helyi óvodás vehetett részt a kirándulások valamelyikén. Március végén az iskolások Kecskemétre látogathattak. A Szórakaténusz Játékmúzeumban kézműveskedtek és az állandó kiállítás mellett az Ők is voltak gyerekek… című időszaki tárlaton jeles főurak és a Hírös Város neves személyiségeinek gyermekportréit is megnézhették. A Leskowsky-gyűjteményben pedig Szilágyi Áron gyűjteményvezető jóvoltából interaktív hangszerbemutató szórakoztatta a diákokat. A gyerekek citeráztak, tilinkóztak, de a bendzsót is kipróbálhatták, sőt a csoport egésze egyszerre játszhatott hangszeren. A havasi kürt hangját, pontosabban visszhangját utánozhatták. A kecskeméti programot belvárosi séta zárta.

Április elején a százhalombattai Régészeti Parkban az idei szezon első csoportjaként fogadták a besnyőieket. Az iskolások és óvodások is megismerkedhettek az őskori építészettel, gasztronómiával, divattal, de kézműves foglalkozások is várták őket. Az iskolások a tavaszi szünet után a Has – tánc – zene elnevezésű program keretében maguk is próbára tehették, hogyan tudnak főzni. Hagyományos ételeket, gancsost, gancát (dödöllét) főztek, pogácsát sütöttek, salátákat, kukoricadarás gombócot készítettek. A gasztronómia mellett a zene és táncművészet is megjelent a programban. A Márványos Tamburazenekar tartott hangszerbemutatóval egybekötött játékos táncházat.

A diákokkal és óvodásokkal pedig heti foglalkozások is szerepelnek a programban. Az óvodában drámapedagógiai módszerekkel játékos, mozgással egybekötött foglalkozások, míg az iskolában tehetséggondozás segíti a hasznos szabadidő-eltöltést.

A Sziront’Art azt vállalta, hogy az év végéig nyolc településen (Beloiannisz, Besnyő, Iváncsa, Lovasberény, Martonvásár, Pusztaszabolcs, Ráckeresztúr, Velence) több mint nyolcszáz gyermeknek biztosít érdekes programokat, tanórán kívüli foglalkozásokat a TÁMOP 3.2.13. 12/1-2013-0011 program keretében. Ennek természetesen része a csengettyűs fejlesztés is. A martonvásári és velencei diákotthonban heti szakköröket tartanak, de a ráckeresztúri iskolásokat is megismertetik a hangszerrel. Április végéig egyébként a programban résztvevő települések több mint négyszáz diákja vet részt a programok valamelyikén.

A Szironta Együttes háza táján nem csak a KulTuri ad munkát a csapatnak. Május 17-én immár nyolcadik alkalommal várják az ország csengettyűs együtteseit a CsengőFestre. Februárban bállal ünnepeltek, ahol a XIX. század főúri és polgári életét idézték fel osztrák és cseh zeneszerzők műveinek előadásával. Áprilisban Szigetszentmiklóson jártak, ahol nagy sikerű közös koncertet adtak a Ringing Stars Csengőegylettel. A Batthyány Kázmér Gimnázium diákjaiból álló csapattal való együttműködés pedig folytatódik. Közös produkciójuk a CsengőFesten is látható-hallható lesz.

A személyi jövedelemadó 1 %-os felajánlásait is gyűjti a Sziront’Art Közhasznú Egyesület. A civil szervezetek számára felajánlható egy százalékokról május 20-ig rendelkezhetnek az Egyesület adószámának megadásával: 18501472-1-07. Ugyanakkor jogosultak a TAO-kedvezmények gyűjtésére is. A támogatásokból működtetik a Civil Infópontot, amely a Faházban található meg és a helyi-térségi civil szervezetek működéséhez nyújt szakmai segítséget.